Emlékszel, mikor döntötted el, hogy színész leszel? Mi vitt ebbe az irányba?
Nyolcéves voltam, amikor lehetőséget kaptam, hogy szerepeljek a Miskolci Nemzeti Színház Valahol Európában című előadásában. Abban a pillanatban, amikor beléptem a színház világába, valami visszavonhatatlanul megváltozott bennem. Elvarázsolt a színház atmoszférája, a fények, a zene, a közös játék varázsa – és akkor döntöttem el, hogy ez az a világ, ahol otthon vagyok. Onnantól kezdve egyértelmű volt számomra: színésznő szeretnék lenni.
Van szerepálmod?
Konkrét szerepálmom nincs. Régen azt mondtam volna, hogy minden olyan szerep ami drámai mélységeket hordoz. Ma már inkább úgy fogalmaznék minden olyan karakter ami feszegeti a határaimat függetlenül attól, hogy az drámai vagy humoros. Szeretem a kihívásokat és vágyom is rá.
Van olyan előadás vagy szerep, ami különösen közel áll a szívedhez?
A tavalyi évadban be kellett ugranom a Vérnász című előadásba, a Menyasszony szerepébe. Rendkívül izgultam, hiszen tisztában voltam vele, milyen összetett és érzelmileg megterhelő karakterről van szó. Mégis – vagy éppen ezért – hatalmas ajándéknak éltem meg ezt a lehetőséget. A próbák és az előadás lelkileg mélyen megérintett, és iszonyúan hálás vagyok, hogy egy ilyen intenzív, belső utat járhattam be ezen a szerepen keresztül.
Ha nem színész lennél, mivel foglalkoznál szívesen?
Mindig is vonzott az élsport világa, különösen az úszás. Életem egy meghatározó szakaszában a versenyúszás kiemelt szerepet játszott.
Mi az, amit sokan nem tudnak rólad, pedig meglepő lenne?
Nem szeretek mások előtt enni.
Fejezd be a mondatot: “A színház számomra olyan, mint…”
… a valóság stilizált tükörképe, amelyben bárki megláthatja önmagát. Egy tér, ahol az érzelmek felnagyítva jelennek meg, mégis mélyebb igazságokat hordoznak, mint amit a hétköznapokban megengedünk magunknak. A színpadon minden mozdulat, minden szó jelentőséggel bír – mintha az élet esszenciáját sűrítené magába.
Díjaim:
- Józsa Imre-díj (2025)
