Tánc az Istenekkel – Japán kagura est
TÁNC AZ ISTENEKKEL – Japán kagura előadás
Hagyományos népi színjáték Tóhoku vidékérőlJegyár:
Felnőtt: 2000 Ft; diák, nyugdíjas: 1000 Ft
Jegyek kaphatók a József Attila Színház jegypénztáraiban.

Figyelem! Online csak teljes árú jegy vásárlására van lehetőség, kedvezményes jegyek igazolvány felmutatásával jegypénztárban válthatók.

A kagura a nó és a kabuki egyik őse; az évszázadokon át fennmaradt népi előadóművészeti műfaj sintó szentélyekben jött létre, hogy szertartásos táncok bemutatása közben „meghívja” az isteneket az emberek közé, majd együtt mulassanak. A kagura szoros kapcsolatban áll a vidéki élettel, így darabjai többsége – a japán mitológia történetei mellett – az adott közösség legfontosabb tevékenységének istenét kelti életre. Előadásunkra két társulat érkezik a 2011-es nagy katasztrófa által erősen sújtott Tóhoku vidékéről: a vándorelőadói tevékenységéről ismert Kuromori kagura, valamint a Kanmacsi hóin kagura, hogy bemutassa a sokszínű műfaj két ágát. A nagyszabású produkció során először láthat a magyar közönség egész estés kagura előadást, ahol a táncosok élő zene kíséretében mutatják meg az újjáéledő Tóhoku és a talpra állásban fontos szerepet vállaló kagura erejét.

A program a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok fennállásának 150. évfordulója alkalmából valósul meg.

Szervező: Japán Alapítvány (Japan Foundation)
Támogató: Magyarországi Japán Nagykövetség
Közreműködő: József Attila Színház

Kevesebb jelenjen meg

Február

Tájékoztatjuk, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat, "sütiket" használ. A sütik apró fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, illetve a böngészésre használt egyéb eszközén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, illetve javítsa a felhasználói élményt. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k (sütik) használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás