Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház Így látták Az imposztort
Hírek
2022.04.12.
Így látták Az imposztort

Így látták Az imposztort

Büszkék vagyunk, hogy intenzív kritikai- és médiaérdeklődés közepette mutathattuk be Spiró György drámáját.

Színlap >>

Tanulság több is van Spiró darabjában, az egyik éppen az lehet, hogy az igazán nagy színész valahol emberként is minőségi kell legyen, még akkor is, ha az igazság csak kerülő utakon, a látszat ellenére tud érvényre jutni. Ezt az üzenetet a mostani előadás és rendezés igazán jól szolgálta.
(Kláris – AZ IMPOSZTOR, József Attila Színház)

Sokat keressük, mitől jó egy előadás. Magyarázhatnánk Vereckei Rita kortalan, de mégis korhoz illőnek érzett jelmezeivel, vagy a komor, haldokló színház belsejét mutató díszlettel. Akár Bagó Bertalan kimunkált, régóta várt, falat kenyérrel felérő rendezésével. De indokolhatnánk Benedek Miklós és a társulat remeklésével és a hibátlan műszakkal is. Mégis talán azzal lehet leginkább, hogy elhisszük, mindez őszinte volt.
(peszterblog – Színház. Kell? Kell! – Az imposztor a József Attila Színházban)

A művészek rendkívüli összhangban válnak elkeseredett színészekből, játszani vágyó és tudó szakemberekké.
(Coloré – Színház a színházban: ez az Imposztor!)

És itt az összes szereplő hozzájárul ahhoz, hogy nézőként egy pillanatra se legyen érezhető az előadás hossza – három felvonás -, mert a figyelem egy pillanatra sem lankad.
(MiNők magazin – Az imposztor)

Bagó Bertalan rendezése Az imposztor időtlen mondanivalóját emeli ki. (…) Színészvezetése is figyelemre méltó, amikor a ’színházban színház”-jelenetek vannak, akkor a színészek 19. századi ágálós, deklamálós stílusban játszanak, ezeken kívül pedig visszafogottan, a mai követelményeknek megfelelően.
(Petővári Ágnes színikritikái – Spiró György: Az imposztor)

 

Bizonyosodjon meg saját szemével is a darab sikeréről, szeretettel várjuk előadásainkon!