
Évadzáró társulati ülés 2024/25
Megtartottuk évadzáró társulati ülésünket!
Ahogy minden évben, most is megtartottuk évadzáró társulati ülésünket. A hagyományos eseményen a vezetőség átadta az évad kiemelkedő művészi teljesítményeit elismerő díjakat. Visszatekintettünk az évadra és a 268 előadásra, közel 89.000 nézőre, a 6 új bemutatóra és a 21 műsoron tartott produkció megannyi feledhetetlen pillanatára.
És persze az is kiderült, kik voltak azok, akik idén különlegeset tettek a színház életében– akár a színpadon, akár a háttérben.
Díjazottjaink 2024/2025
-
Molnár Zsuzsanna kapta a Sztankay István-díjat – a döntést a színház vezetősége Sztankay István özvegyével együtt hozta meg.
-
A Kaló Flórián-díjat Lukács Dániel vehette át – a díjat Maros Artúr és felesége alapították, akik idén is részt vettek a kiválasztásban.
-
A Józsa Imre-díjat Kucskár Kamilla nyerte el.
-
A József Attila-gyűrű idei tulajdonosa Zöld Csaba lett.
Közönségdíjak – a ti szavazataitok alapján
-
Az évad legjobb női alakítása: Horváth Csenge
-
Az évad legjobb férfi alakítása: Fekete Gábor
-
A nézők kedvenc előadása: Luxemburg grófja
Köszönünk minden szavazatot – sokat jelent, hogy ennyien elmondtátok, mi tetszett nektek a legjobban az évad során!
A háttérből a reflektorfénybe
Különösen fontos számunkra, hogy azok munkáját is elismerjük, akik nem a színpadon, de ugyanolyan szenvedéllyel dolgoznak azért, hogy az előadások létrejöhessenek. A Fodor Imre-gyűrűt idén két háttérszakmai kiválóság kapta: Törőcsik Eszter – súgó és Hlaszny Ádám – hangtárvezető.
Ez az évad sok szempontból különleges volt – és ezt nem csak mi mondjuk, hanem ti is, akik végigkísértétek velünk. Köszönjük, hogy itt voltatok, hogy jöttetek, tapsoltatok, nevettetek, meghatódtatok – mi pedig már készülünk a következő évadra.
Találkozunk ősszel!
Válasszon új bérleteink közül, és biztosítsa helyét a következő évadra!
Bérletvásárlás – 2025/2026 évadra
Váltson jegyet mihamarabb a SHREK, a Musical előadásainkra!
SHREK, a Musical – Jegyvásárlás