Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház Szép nyári nap – Veres 1 Színház
Szép nyári nap – Veres 1 Színház
Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese

Szép nyári nap – Veres 1 Színház

NEOTON MUSICAL két részben

A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.

A táborparancsnok Tóth Antal, a Szovjet- Magyar Barátság TSZ (TermelőSzövetkezet) paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel.  Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre. Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban. A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül! Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a slágerek ma Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA együttes dalai.

Az előadásban, a Szovjet- Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói, a paradicsom passzírozás szakértői, a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai vezetik be a fiatalokat a passzírozás rejtelmeibe.

És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon.
És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon?

Szereplők

Varga PéterCseh Dávid Péter
Kovács JuliHolczinger Szandra
Sanya

Vincze Márton

Ria

Csáki Edina

Öcsi

Krajnik-Balogh Gábor

Margó

Bajor Lili

Panni néni

Janza Kata

Tóth Antal

Harna Péter

Rózsika

Zorgel Enikő

Kovács Jenő

Janik László

Tészabó

Pál Tamás

A Pesti Művésznő

Fésűs Nelly

Továbbá: fiúk, lányok, az építőtábor lakói; valamint asszonyok, a Bácsszentmáriai Szovjet - Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói:

Fésűs Ákos, Géczi Olívia, Béli Titanilla, Szombath Gergő, Kiss Csinszka Flóra, Kovács Dominik Róbert, valamint a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai

Alkotók

Rendezőasszisztens

Czipó Gabriella, Csányi Erika

Súgó

Paku Éva

Koreográfus-asszisztens

Géczi Olívia

Jelmeztervező

Kemenesi Tünde

Díszlettervező

Michac Gábor

Zenei vezető

Nyitrai László

Koreográfus

Bakó Gábor

Rendező

Böhm György

Jegyárak

I. kategória8000
II. kategória7300
III. kategória6500

Előadás