József Attila Színház Játék a kastélyban

Játék a kastélyban
Molnár Ferenc

Játék a kastélyban

Szinopszis

„Valóban játék, csaknem súlytalanul könnyű, fordulatos, megállás nélkül, folyton mozgó és mindenekfelett példátlanul mulatságos. Az első pillanatban megfogja a nézőt, játszik vele, érdeklődésre kényszeríti, mulattatja, nem ereszti ki a kezéből egy másodpercre sem, nem enged neki pauzát, föleszmélést és a végén útravalót küld vele: azt az emléket, hogy kitűnően mulatott.” (Schöpflin Aladár: Játék a kastélyban – Molnár Ferenc „anekdotája” a Magyar Színházban. Nyugat, 1926.)

 

„…Mert Molnár művész volt. Ezt, aki nem teljes elvakultsággal ítélt róla, még ha ellenezte is útját, ideáljait, módszereit, elismerte. Igaz, a játék  művésze volt: igaz, a szociális mondanivalót sosem tekintette fontosnak, s nemegyszer határozottan tagadta, mindig jobban érdekelte a szellem játéka – akár öncélú szellemesség formájában is-, mint a társadalom, az osztályok vagy éppen a politikai eszmék mozgása. De annak a drámatechnikai vonalnak, amely  Scribe-Sardou-val indul el, valóban ő a legérettebb gyümölcse, technikai kiteljesítője; a magyar színpadi dialógusnak előtte soha nem látott fokra fejlesztője.” (Nagy Péter: Drámai arcélek)

Szereplők

Turai

Pálfi Ervin

Gál

Baráth Attila

Ádám

Hajdú Tamás

Annie

Pámer Csilla

Almády

Ralbovszki Csaba

Titkár

Budinčević Krisztián

Lakáj

Nyári Ákos

Alkotók

Díszletterv

Ondraschek Péter, m. v.

Jelmezterv

Janovics Erika, m. v.

Dramaturg

Góli Kornélia, m. v.

Zenei szerkesztő

Márkos Albert, m. v.

Fényterv

Majoros Róbert, m. v.

Rendezőasszisztens

Kulhanek Edina

Súgó/ügyelő

Kocsis Valéria

Rendező

Mezei Kinga, m. v.

Színpadmester

Goran Mačković

Fénymester

Igor Stamenković

Hangmester

Matlári Miklós

Kellékes

Darko Čović

Ügyeletes díszítő

Mirsad Kulašić

Öltöztetők

Palković Anikó, Góliát Magdaléna

Sminkes/fordrász

Mila Romek

A díszletet készítették

Pilipović Dušan, Szebenyi Róbert, Takács Tibor

A jelmezeket készítették

Csáki Magdolna, Gordana Milunović