Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház Csókos asszony – Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Csókos asszony – Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Zerkovitz Béla – Szilágyi László

Csókos asszony – Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Átdolgozta

Böhm György

Operett két részben

Józsefváros ünnepel, mert a Nagytemplom utcai talált gyerekből primadonnává vált Pünkösdi Kató, óriási sikert aratott a Csókos asszony című operett főszerepében. És ott, ahol a boldogság ilyen ritkaságszámba megy, ott bizony megadják a módját, ha mégis úgy hozza az élet, hogy van mit ünnepelni! Kató nevelőapja, Kubanek pazar vacsorát szervez, amelynek fénypontjaként Dorozsmai Pista, Kató szerelme végre megkérheti a lány kezét. Látszólag minden adott a felhőtlen folytatáshoz, csakhogy a szertelen és harsány ünneplés egy szempillantás alatt fordul botrányba, mert a jegygyűrű egy kis éjszakai mulatozás áldozatává vált. És amíg a gyűrű sehol, addig egy újabb férfi érkezik a bérház szegényes udvarába, Báró Tarpataky, a dúsgazdag mecénás, aki felajánlja pártfogását Katónak. Az ígért fényűzés, a csillogó élet igazán csábító. De hogy kiállja-e a próbát a szerelem, és ki kinek a nyakába borul végül, arra majd válaszol a női szív.

Szereplők

Báró Tarpataky

Harmath Imre

Pünkösdi Kató

Simon Kata

Dorozsmai Pista

Pásztor Máté

Ibolya Ede

Ágoston Péter

Hunyadiné

Kökényessy Ági

Rica Maca

Házi Anita

Kubanek hentes

Albert Péter

Salvatore főkomornyik

Máté Krisztián

János házmester

Farkas Zoltán

Tűzoltó

Kovács András

Tánckar

GG Tánc Eger

Kórus

Thália Tanoda növendékei

Alkotók

rendező

Kis Domonkos Márk

dramaturg

Deés Enikő

díszlettervező

Pallós Nelli

zenei vezető

Fekete Mari

koreográfus

Topolánszky Tamás

korrepetítor

Termes Rita

zenekarvezető

Nagy Zoltán

rendezőasszisztens

Gyetvai Viktória

ügyelő

Verebélyi Zsolt

ügyelő

Csank Péter

súgó

Berki Dzsenifer Krisztina

kellékes

Pető Martin

sminkes

Princz Tekla

köszönet a jelmezekért

Horváth Kata

Jegyárak

I. kategória8000
II. kategória7300
III. kategória6500

Előadás