Kapcsolat
1134 Budapest, Váci út 63. | Jegypénztár: (1) 270-7514
Szervezés: (1) 320-5877 | Központi telefonszám: (1) 270-7500
E-mail: szervezes@jozsefattilaszinhaz.hu
Nyitott kulisszák hónapja a József Attila Színházban
Rendhagyó programsorozatot tart januárban a József Attila Színház.

A színház négy, kiemelt előadása előtt kulisszajárásra és utána közönségtalálkozóra invitálja a nézőket. A programsorozat keretében a színház művészei a színfalak mögötti világba kalauzolják a nézőket, akik bepillantást nyerhetnek az előadások kulisszatitkaiba. Az előadást követően az alkotóművészekkel és a darabok témájához kapcsolódó meghívott vendégekkel találkozhatnak az érdeklődök. Az előadások 19:00 órakor kezdődnek, előtte 17.30-tól Nemcsák Károly igazgató mutatja be a színházat a nézőknek, az előadásokat követően pedig közönségtalálkozón vehetnek részt. A sorozat mind a négy előadásán résztvevő nézők dedikált plakátot kapnak, valamint meglepetés ajándékot sorsol ki köztük a Színház. A rendezvényekre korlátozott számban, kedvezményes, 2000,- forintos áron lehet jegyeket vásárolni!

A rendezvény sorozat a Cigánykerék című musical 25. jubileumi előadásával veszi kezdetét. A január 16-án szombaton, 19:00 órakor kezdődő előadás előtt 17:30 órakor kulisszajáráson, majd az előadást követően a darab alkotóival és szereplőivel közönségtalálkozón vehetnek részt az érdeklődők.

Január 19-én a Csalóka szivárvány című darabot mutatja be a színház. Az előadást követő beszélgetés témája Tamási Áron halálának 50. évfordulója apropóján a művei valamint a határon túli színjátszás és színművészet. A két felvonásos színmű rendezője Csiszár Imre.

Január 20-án a Helyet az ifjúságnak, avagy adom a bankot! című fergeteges zenés komédia után Verebes István, a darab rendezője kalauzolja a nézőket a darab színpadra állításának rejtelmeibe.

Az előadás pompás időutazást kínál a harmincas évek édesbús és örökké szerelemtől ittas Budapestjének világába.
A kor komédiáinak jól ismert karakterei kelnek életre – most a filmvászon helyett - a színpadon, megtöltve kacagással, muzsikával, és némi bölcs tanulsággal is szívünket.
A darab slágereit Fekete Mari zeneszerző jegyzi, a dalszövegeket Verebes István írta.

A januári Nyitott kulisszák sorozat az Othello január 25-i előadásával zárul. Az előadás után Telihay Péter rendezővel és a dráma szereplőivel találkozhatnak a nézők.

A promóció mechanizmusa:

Az alábbi előadások előtt, 17.30-tól kulisszajáráson, az előadásokat követően pedig közönségtalálkozón vehetnek részt azok, akik január 11. és január 25. között jegyet vásárolnak az alábbi előadások egyikére:

  • Szakcsi Lakatos Béla- Csemer Géza: Cigánykerék, musical, január 16. szombat, 19 óra
  • Tamási áron: Csalóka szivárvány, színmű, január 19. kedd, 19 óra
  • Fodor László- Lakatos László- Fekete Mária: Helyet az ifjúságnak, avagy adom a bankot! ,zenés komédia, január 20. szerda, 19 óra
  • William Shakespeare: Othello, dráma, január 25. hétfő 19 óra

Az előadásokra kedvezményes, 2000 forintos áron válthatnak jegyet a nézők.

A kulisszajáráson történő részvételi szándékot a jegyvásárlásnál jelezni szükséges!

Akik mind a négy, fent megjelölt időpontra meghirdetett előadásra vásárolnak jegyet, dedikált plakátot kapnak ajándékba valamint sorsoláson vehetnek részt, amennyiben e-mailen visszaküldik a jegyen található vonalkód számát a sajto@jozsefattilaszinhaz.hu e-mail címre,  nevük, lakcímük és e-mail címük feltüntetésével.  A játékban résztvevők között meglepetés ajándékot sorsolunk ki 2016. január 26-án. A nyertest e-mailen értesítjük. A dedikált plakátokat postai úton kézbesítjük.