Kapcsolat
1134 Budapest, Váci út 63. | Jegypénztár: (1) 270-7514
Szervezés: (1) 320-5877 | Központi telefonszám: (1) 270-7500
E-mail: szervezes@jozsefattilaszinhaz.hu
A 2017/2018-as évad bérletes bemutatói
LÁSSUK EGYMÁST JÖVŐRE IS!

Változatlan bérletárakkal és fix előadás időpontokkal várjuk nézőinket a 2017/2018-as évadban is!


Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor

Légy jó mindhalálig

musical

Az átkötő jeleneteket írta: Pinczés István

2000 áprilisában egyszer már felcsendültek a diadalútját járó musical híressé lett dalai a József Attila Színház nézői előtt. Azóta az a kiskamasz közönség felnőtt, miként nagykorúvá érett a darab is – maga mögött tudván 27 különböző színrevitelt, országszerte elfogyasztva megannyi kis Nyilas Misit. Leghíresebb dalai: a Pogi, A Tízperc, A szívek melegében és mindenekelőtt Valkay tanár úr himnusza, Az élet szép már külön életet élnek, kívánságműsorok, zenés pódiumestek levehetetlen darabjai. A sikertörténet elengedhetetlen része mégis Móricz önmagát megéneklő meséje, melyben végső soron a lelki tisztaság áll szemben a pénzzel, s ennek a harcnak a konklúziója a cím bibliai idézetében összegeződik: „Légy jó mindhalálig.”

Főbb szerepekben: Ömböli Pál, Ujréti László, Fila Balázs, Fekete Réka Thália, Korponay Zsófia, Vaszkó Bence

Bemutató: 2017. szeptember 30.

Rendező: Hargitai Iván


Eduardo De Filippo

Filuména házassága

komédia

Fordította: Török Tamara

Filuména Marturano, a Domenico Soriano által kitartott volt utcalány nagy leleménnyel halálos beteget színlelvén, utolsó kívánságaként elveteti magát az őt immár negyed évszázada kihasználó kivénhedt ficsúrral, a jómódban élő cukrásszal, Domenicóval. De korántsem kicsinyes önzésből vetemedik erre a csalásra: három titokban felnevelt fiáért teszi, akiknek nevet és társadalmi megbecsülést kíván szerezni a hangzatos Soriano névvel. Domenico nem hagyja annyiban a dolgot: mindenáron felbontani igyekszik a szerinte törvénytelen házasságot. Ehhez talál is egy minden paragrafussal felvértezett, félszegen fontoskodó ügyvédet, aki az olvasni nem tudó Filuménának paragrafus-nyelven bebizonyítja, hogy a házasság csak akkor lenne érvényes, ha a feleség, mármint Filuména meghalt volna.

Főbb szerepekben: Vándor Éva, Nemcsák Károly, Ujréti László, Kocsis Judit

Bemutató: 2017. november 11.

Rendező: Csiszár Imre


Verebes István – Nemlaha György

Lucifer show

történelmi revü két részben

Ez a Lucifer nem hagyja magát befolyásoltatni a XX. század történéseitől: ő úgy mutatja meg a sorsfordító napokat Ádámjának és Évájának, hogy azokról kiderüljön, tulajdonképpen mind a nagy „showtime” részei. A századforduló szilvesztere a vurstliban, a trianoni szerződés aláírásának napja egy orfeumban, a nyilas hatalomátvétel egy bordélyban, Rákosi Mátyás születésnapja egy üzemi rendezvényen, a szovjet csapatok november 4-i bevonulása egy vidéki szálloda éttermében, a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai inváziója az Ifjúsági Parkban éri az első emberpárt. De ők „valami miatt” sosem lehetnek egymáséi... Ez a történet – és közben közel száz korabeli dal – tölti meg a történelmi revüt. 15 évvel az ősbemutató s máig egyetlen színrevitel után…

Játsszák: A József Attila Színház társulata

Bemutató: 2017. december 16.

Rendező: Verebes István


Nagy András

Karenina, Anna

egy Tolsztoj-értelmezés nagyszínpadra

Nagy András változatában minden sorsfordító találkozásra pályaudvaron kerül sor: hol Moszkvában, hol Szentpéterváron, hol a földbirtokossá lett Vronszkij vidéki birtokán, ahol a legfejlettebb nyugati technológiával épül a szerelmüknek is emléket állító Anna Karenina Pályaudvar. Ott látjuk láztól égő arccal Annát az első Vronszkijjal táncolt felkavaró mazurkáról megszökvén; ott a csapatát a harctérre az új szerelem miatt nem követő lefokozott fiatal hadnagyot; a friss kitüntetésével is boldogtalan, elhagyott Karenint. Itt osztódnak a kiüresedett házasság megmentését célzó okos tanácsok, majd szívódnak is vissza annak tarthatatlanságát megélvén; itt adják-veszik a versenylovakat, amelyekkel Alekszej (nem a Karenin; a Vronszkij) szeretne kisiklott életének új távlatot adni… és itt, a síneken ér véget egy világhíressé lett románc.

Állítólag, ha az ember szembenéz a halállal, élete – mint holmi egymásba torlódó eseményfoszlányok – egy kitartott pillanat erejéig pereg le előtte.

Főbb szerepekben: Gazdag Tibor, Létay Dóra, Mészáros András, Zöld Csaba, Jakus Szilvia

Bemutató: 2018. március 3.

Rendező: Telihay Péter

Vásárolja meg bérletét június 10-ig, és nyerjen kétszemélyes, egyhetes olaszországi utazást Cinque Terrére a Fratelli Goldoni Utazási Iroda jóvoltából!

Az online bérletvásárlásért IDE KATTINTSON!